Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A résztvevők szerint eredményes volt az egyeztetés.
A résztvevők szerint eredmény volt a felsőoktatási törvényről tartott egyeztetés Orbán Viktor kormányfőnél. Hoffmann Rózsa elmondta, abból az alkalomból tartották az „intellektuálisan izgalmas” megbeszélést, hogy finisébe érkezett a felsőoktatási törvénytervezet megalkotása, órákon belül benyújthatják azt a parlamentnek. Közölte: a tárgyaláson tisztázták a felmerült problémákat, reméli, hogy a törvény „azon viharai, amelyek az előző másfél évet jellemezték, ezzel elültek”.
Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint nagyon jó, hogy a kormányfő első kézből hallhatta az érveiket. Kiemelte: garanciát kaptak arra, hogy már a javaslatok tervezése során figyelembe veszik a hallgatók érveit és indítványait. Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének főtitkára azt emelte ki, hogy javaslataik maradéktalanul bekerültek a felsőoktatási törvény tervezetébe.